Szeretném, ha tudnád, hogy amikor minden a feje a tetején áll, és az egész világ összedőlt benned, akkor ennek nem így kell lennie. Amikor úgy érzed, hogy nem megy tovább, állj meg! Mert ennek nem így kell lennie!
“Ugyan miért kellene a jónak a gonosz formájában megjelennie? És vajon nem félrevezetés-e, ha így történik? Az oka itt rejlik, ha egyáltalán megjelenik. De akkor vajon miért nem nyilvánvalóak a következményei? Miért csak a jövőben válnak nyilvánvalóvá? Te pedig arra törekszel, hogy beérd egy sóhajjal, és azzal az “érveléssel”, hogy bár jelenleg nem érted, mi az oka ennek, egyszer majd elérkezik hozzád a megértés, és akkor majd nyilvánvalóvá válik számodra e dolog jelentése. Ez azonban nem az értelem szava mert igazságtalan ez a szó, és nyilvánvalóan arra utal, hogy a felszabadulás bekövetkeztéig bizony létezik a büntetés. Mivel célod már jó céllá lett, semmi oka annak, hogy létezzen bármilyen intervallum, amelyben lecsap rád a katasztrófa, amelyet egy nap ugyan majd “jónak” érzékelsz, ám jelen pillanatban a fájdalom formájában nyilvánul meg. Nem más ez, mint a jelen feláldozása…” ( 26/ VIII/7)
Igaziból akkor tapasztaltam meg a jelen hiányát, amikor a jövőért éltem. Hogy minden úgy legyen ahogy elképzeltem. De addig ,amíg itt és most nem vagyok boldog, hogyan is lehetnék. Különbség van aközött, hogy boldogan haladsz egy cél, és teremted a valóságot, és aközött, hogy a hiány érzéséből élsz, hogy -Szent ég, még mindig csak itt tartok!!!- érzésnél.
Az egész élet a változásról szól , ne szalaszd hát el egyetlen pillanatát sem. Érted van minden és mindenki. Együtt, összekapcsolódva, egymásért. Minden összeáll, kéz a kézben jártok. Egy szent táncot táncoltok…
Annyira szeretem a természetet. Szeretem figyelni. Főleg a fákat. Mennyire gyönyörűek. Nem tudom , hogy belőled mit hoz ki egy fa látványa, de belőlem egyfajta gyermeteg rácsodálkozást. Számomra tényleg a tudás fájának a jelképe, mert annyi mindent elmesél az életről, és annyira illeszkedik a természethez. Ahogy oxigént ad, és mi szén dioxidot adunk neki. A madaraknak menedék, a méhecskéknek virágpor. Annyira természetes számukra az adok – kapok viszony. Az önzetlenség. Csodálatos. Minden évszakban. Egy öreg fa. Ülj le mellé. Mondj el neki mindent. És te is hallgasd meg. Mélyen a lelkedig hatol. Segít. Mert te is segítesz neki. Hálás. Ugyanúgy, ahogy te is hálás vagy neki. Egymásért , egymásnak éltek. Ugyanúgy ahogy te is embertársaidért, ők pedig érted. Ez a viszony annyira szoros, mint a fának a levelei. Összetartoztok,mégis külön vagytok. Csakis együtt lehettek egyek.
” A valóságban nincsen zsarnokság, csak a te képzeletedben létezik. Hazatérhetsz, amikor csak akarsz. Ismét együtt lehetünk, amikor csak akarod. A velem való egyesülés extázisát ismét megismerheted. Amikor arcodon érzed a szellőt. Amikor egy nyári estén a csillagos égbolt alatt egy tücsök ciripel. Amikor először megpillantod a szivárványt, és amikor felsír egy újszülött. Egy csodálatos naplemente utolsó sugaránál, egy csodálatos élet utolsó leheleténél. Mindig veled vagyok, az idők végezetéig. Velem való együttléted teljes, az volt, az most is, és mindig is az lesz. Te meg Én Egyek vagyunk. Most és mindenkor. Tedd, hogy napjaid és éjszakáid a tebenned lakozó legmagasztosabb eszmék tükrei legyenek. Engedd meg, hogy a Jelen pillanatai teljenek meg azzal a látványos extázissal, amelyen keresztül Isten megnyilvánul teáltalad. Tedd ezt a Szeretet kimutatásával, örökösen és feltétel nélkül mindenki felé, akinek életét megérinted. Légy a fény a sötétben, és ne átkozódj. Légy a fény hordozója. Az vagy. Úgy legyen. (A Teljes Beszélgetések Istennel-Neale Donald Walsch)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: